Hírek

A német kormány lebeszél az Internet Explorer használatáról 2010.01.19 A német kormány azt ajánlja a lakosságnak, hogy ne az Internet Explorert használják böngészésre, válasszanak más programot a szoftver magas biztonsági kockázata miatt.

A BBC jelentése szerint a figyelmeztetést az információs biztonsággal foglalkozó szövetségi hivatal ((FOIS) adata ki, mindössze néhány nappal azután, hogy több nagyvállalat, köztük a Microsoft rivális Google rendszerébe az Internet Exploreren keresztül jutottak be. A Microsoft visszautasítja a figyelmeztetést, kijelentve, hogy az átlagos felhasználó számára igen kevéssé volt veszélyes a hiba, a biztonsági beállítások szigorításával pedig biztonságosabbá tehető a szoftver. Ebben nem értenek egyet a német hivatallal, mely szerint ez önmagában még kevés lenne a megfelelő biztonsági szint eléréséhez. Ettől a ponttól fogva a két fél pingpongozik az állításokkal, lényegében mindketten cáfolják egymás állításait. A helyzetben valóban az a meglepő, hogy miért éppen a jellemzően vállalati környezetre veszélyes hiba után szólaltak meg a németek, hiszen volt már sokkal súlyosabb kiskapu is a programban, illetve már az is kissé meglepő, hogy egyáltalán megszólaltak, hiszen a Microsoft nem is olyan régen engedett a Windows 7 telepítésekor az EU kérésének, miszerint több böngésző közül választhatunk. Akkor úgy tűnt, végre béke lesz, ám most az EU egyik legnagyobb gazdasági hatalma megint kormányzati szinten intézett támadást a vállalat ellen. Ennek természetesen már régi hagyományai vannak Németországban, ahol inkább az ingyenes Linux alapú szoftverek államigazgatási használatát pártolják az operációs rendszerek esetében. Felmerül ugyanakkor, hogy valójában hogyan lehet megállapítani egy böngésző veszélyességi szintjét, hiszen a legnagyobb rivális Firefoxról is kihozták már, hogy a legveszélyesebb, kérdés csupán az, hogy milyen adatokat, milyen súllyal veszünk figyelembe.

Forrás: hirek.prim.hu « Vissza a hírekhez

További
Híreink

2012.02.28 E-kereskedelmi mintaváros kísérletek Kínában Mintavárosokkal keresik az e-kereskedelem lehetőségeit, kockázatait, alkalmazásának határait az évtized közepére az elektronikus kereskedelmi tranzakciók terén világelsővé váló Kínában.
2012.01.23 Szerverkarbantartás 2012. 01. 24-én este 2012. január 24-én, azaz holnap 21:30-tól szerverkarbantartás lesz. A leállás körülbelül 1,5-2 órán át fog tartani. Elnézést kérünk a kellemetlenségért!

Vegye fel velünk a
Kapcsolatot!

Név:
E-mail:
Telefonszám:
Üzenet:

Wawona Internet Kft.
Székhely: 7621 Pécs, Zrínyi u. 6.
Iroda és postacím: 7621 Pécs, Perczel Miklós u. 35.
Tel./Fax: 06 72 227 718
E-mail küldés

Kiemelt referenciáink

Mazsi Autósiskola távoktatási rendszer

69 Legújabb referenciánk a Mazsi Autósiskola részére fejlesztett online távoktatási rendszer. A diákok online tesztekkel azok kiértékelésével, videós viz...

Lakástextilpláza B2C webáruház

68 Szintén pályázati forrásból készült el ez a B2C webáruház. Számtalan kényelmi funkció segíti a kényelmes böngészési élményt és vásárlást. A termékek O...

Rovitex B2B nagykeresekedelmi webáruház

67 Pályázati forrásból valósítottuk meg a Rovitex B2B webáruházát. A nagykereskedők részére fejlesztett rendszer átlátható, egyszerű vásárlást biztosít h...